haribol

voltunk a krisna völgyben édességünnepen. az ökofalu nincs messze tőlünk, a beígért édességhegy meg külön vonzó volt. a templom tömve volt emberekkel, így a szertartást nem is néztük meg, helyette sétáltunk egyet a környéken. a gazdaságuk gyönyörű, láttuk a földművelő eszközöket, meg a békésen csámcsogó hatalmas igavonó állatokat, a csodálatos üvegházakat. írtak egy könyvet a módszerekről, megindult tőle a fantáziám, pedig a kertművelésről alapvetően a hőgutáig bikiniben kapáló jól megtermett asszonyságok jutnak általában az eszembe, és nem nagyon vonzott a kép, hogy ilyen legyek.

az indiaiak nem sokat lacafacáznak az édességekkel, a legtöbbnek az a fő, sok esetben egyetlen ismertetőjegye, hogy édes. a másik a fűszeres lenne, de ez lényegében eltörpül az előző tulajdonsága mellett. sok félét megkóstoltunk, de pont az nem volt, ami a legjobban vonzott, a haribol golyó, nem volt. sebaj, gondoltuk, hogy itthon is meg tudjuk csinálni, a folyosón egy ott lakó nagyon lelkesen magyarázta, hogy mennyire egyszerű az elkészítése. tekintve, hogy egy shaolin kung fus is megszédülne attól a gyorsaságtól, ahogyan élek, most sikerült abszolválni ezt a tervet. az alaprecepthez egy csomag kópos tejport vettem, amiből annyi golyó lett, hogy három kisebb indiai falunak elegendő lett volna. azzal kell számolni, hogy egy délután három, maximum négy darab elfogyasztásával lehet a halálos szint alatti vércukormennyiséggel megúszni. hozzá kell tenni, hogy gyakorlatilag semekkora mennyiségű kardamommal és citromhéjjal nem lehet megfűszerezni, úgyhogy szinte veretlen maradt a már említett legfőbb jellemző.

még nem találtam olyan világnézetet, ami ne lenne valahol hézagos..

(gabona)kávé

már egy ideje folyton énekelve, széles mosollyal kell kipattannom az ágyból, és kezdem nehezen viselni, hogy nincsenek normális zombulós reggelek. biztos ismerős az a fajta fáradtság, ami a konstans másnaphoz hasonlít leginkább, amikor könyörtelenül dolgoznod kell, annyi extrával, hogy szar ágyon aludtál. amikor a sejtek között olyan laza a kapcsolat, hogy minden pillanatban koncentrálnod kell az izmaidra, hogy tartsanak, szét ne guruljon az egész.
egy vasárnapi műszak után é.sz. gondatlanul megígérte, hogy elmehetünk pihenni valahova pár napra. azóta féktelenül nyargal a fantáziám. mindent összevetve a káli vendégház felel meg a legjobban a kívánalmaknak. kérdés, hogy lehet-e kutyákat vinni.
na jó, muszáj leállítanom magam. iszom egy gabonakávét rizstejjel*, és elmosogatok. riöliti só.

* ritkán fog meg a reformgondolkodók elundorító érvelése, de ettől (cikk legvége, ösztrogén, igf-1) azért kicsit kirázott a hideg: [cikk]

... a fűnyírót

erre a szorongásra már nem is emlékeztem, pedig gyerekkoromban sokszor átéltem. arról van szó, amikor egy (házas)pár nem egyezik meg valamiben, és az erőviszonyokat egy másik fél előtt próbálják meg rendezni. különböző példák vannak erre, a férfiak és a nők is képesek idiótán megmakacsolni magukat, és erősködni egy évrendszeren belüli cirkulálással, hogy az már a másik félnek ciki, de elképesztően.

n: vidd csak el nyugodtan a fűnyírót, mi úgysem használjuk!
f: de pont most akartam levágni a füvet, és különben is drága, nem adom más kezébe.
n: vidd csak el nyugodtan, már hetek óta ott áll a garázsban.
-II-
-II-

f: edd csak meg azt a maradék süteményt, vagy vidd el magaddal dobozostul.
n: de hát a szomszéd micikének is szerettem volna vinni belőle, a doboz pedig a manyi nénié.
f: nem baj, micike úgyis dagadt, manyi néni pedig nem adta vissza három hete a kuktánkat.
-II-
-II-

ilyenkor szerettem volna átmenet nélkül a padlóra folyni, és kicsorogni a küszöb alatt. valószínűleg egy darabig nem vették volna észre. de felnőttként se könnyebb, lehet hogy ez az én személyiségem hibája, de még mindig karon fog valamelyik, és megpróbál a serpenyőbe állítani, a saját táljára, mert nélkülem egyik érv se nehezebb a másiknál. és még mindig nem tudok cseppfolyóssá válni.