életjel

azért nem írok egy ideje, mert fulladozás van. életnemlés. közben kirakosgattam a mozaikokat, már csak a hogyan tovább a kérdés. végülis csak két év ment rá, és még nem vagyok harminc se. az agy tud segíteni a test többi részének számolni, ha sikerül néhány pillanatra megfékezni a hullámokat.

augusztusban az orvosok mindig annának hívnak. nincs erőm kiigazítani őket, elfogadtam amolyan lebaszós névnek. "anna, hogy szedi maga a gyógyszereit?" kérdezi szemrehányóan, miközben olyan szer után kutat a gyógyszeres szekrényben, amilyet még nem szedtem be. szteroidot kapok izomba, és titokban azt remélem tőle, hogy testépítő az injekció. már csak fel kell köhögni a dolgokat. persze, hogy minden szimbolikus. megpróbáltam maxra pörgetni az önvizsgáló képességemet, úgy ülök a saját agyamban, mint egy pókhálóban. de a pók üzemmódnak vannak hátrányai, általánosban is mindig én voltam a legutolsó tesiórán.

kíp in taccs valahogy..

újratervezés

eldöntöttem, hogy abbahagyom a sulit. rájöttem, hogy minden érv ellene szól, azon kívül, hogy élvezem. de biztos lehet olcsóbb hobbit is találni..

tényleg drága. és a pénzemért nem kapok jó szolgáltatást magyarország egyik legjobb egyetemén. a t.o.-sok leszarnak, a tanárok jó része flegma, információ semmi, nem működik az e-learning rendszer. ha többet segítenek (információáramlásban, tehát nem azt várom el, hogy könnyebbek legyenek a vizsgák), biztos jobban tudtam volna haladni, és gondolom nekik sem mindegy az a kétszáz rongy per félév. gondolkozom, hogy ezt megírom valami főmuftinak, de ez több kérdést is felvet, ebben a félévben még le szeretnék vizsgázni.

nem haladok rendesen, és két év múlva itt állnék pénz nélkül és diploma nélkül. igaz, néhány olyan készséggel és műveltségi elemmel, amitől kicsit értékesebbnek érezhetem magam, de a konkrét munkaerőpiacon nem sokat dobnak rajtam.

tervezek egy pár dolgot, többnyire olyan tanfolyamokat, amik 40 órásak. viszonylag belátható idő alatt specifikus, használható tudást nyújt. ha adnak is bizonyítványt, nem hiszem, hogy jó lesz bármire is. ez a rendszer idiótasága: a vontatott tanulás, a konkrét munkára fel nem készítő egyetemi diploma aranyat ér a munkaerőpiacon, ahol tényleg gyakorlati tudást kapunk, azt nem becsülik semmire. logikátlan, és idegesítő. de valószínű, hogy ez csak az egyetem körüli világban van így, ki kell lépnem a bűvkörből.

jó pár álmatlan éjszakámba került ez a döntés, nehéz az én konformista alapjaimmal abbahagyni valamit, amibe jó sok pénzt és energiát belefeccöltem eddig. mostanában nem tudok normálisan semmit megbeszélni a barátaimmal, egyrészt messze vannak, másrészt meg mindenki harminc körül van, futnak a saját életük után. a gyerekem apja meg kb. annyit mondott, amikor ezt előadtam neki a vasárnapi ebédnél, hogy "jó". de egy kicsit azért megkönnyebbültem..

kényszer, érdek, ösztönélet

nem vagyok jó helyen. úgy is lehet látni a helyzetet, hogy élhetetlen vagyok, de ez nem igaz. ezt igyekszem nem elfelejteni. az intelligenciának van egy olyan határa ami felett a személyiség elkezd rosszban lenni az ösztöneivel.. bizonyos fokig intelligensnek és tehetségesnek tartom magam, de ez az életemre nézve nem jelent semmit. ezek meglétén kívül még rengeteg olyan készségnek, képességnek a birtokában lenni, a vakszerencséről nem is beszélve, amivel együtt az intelligencia és a tehetség érvényre tud jutni. ezek nagy részét kíméletlenül kigyomlálták az oktatási intézmények, amikbe jártam. szóval van az intelligencia árnyékos oldala. persze, mondhatjuk azt is, hogy lusta vagy nehézkes vagyok, de ezek a tulajdonságok szerintem eredendően nem léteznek egy emberben, ezek reakciók.

ez onnan jutott eszembe, hogy rálátok az albérletünkből egy eladó házra. nem is csúnya, és nem is kicsi ház, bagóért a tiéd lehet ezen a vidéken. állandóan elöntenek a hormonok, és azonnal akarom, és látom a muskátlikat, meg a függönyöket, a pont kényelmes wc ülőkét, a boldog gyerekeket és szinte érzem az aranygaluska illatot. aztán végre bebootol az agy, hogy én nem akarok itt az isten háta mögött, ezen a sivár vidéken, ahol minden esős napon rácsomózom a kötelet az első útba eső gerendára. aztán betöltődnek a hosszú távú tervek, az ütemezés, a kis lépések izzadságszaga diadala. és akkor mondanám, hogy elbillen a mérleg nyelve. de hát éppen, hogy nem mozdul a kis rohadék.
kicsit kezdem megérteni a szüleimet, hogy miért hoztak bizonyos döntéseket, de hiába kérném a segítségüket, a részleteket réges-rég elmosta a kognitív disszonancia redukciója.

sohase láttam ilyen időt

mentünk védőnői vizitre - a gyerek, a bébiszitter meg én. a gyerek vígan mosolyog, a szitter modell alkat, helyes divatos cuccokkal (amilyeneket nyilván én is hordanék, ha léteznének a méretemben), én meg a banánfoltos melegítőmben lihegve tolom a babakocsit. az jutott eszembe, megkérhetném a gyerek érdekében, hogy hazudjuk azt, hogy ő az anyuka, én meg a szitter..

amúgy beköszöntött az első vizsgaidőszak. eddig hasítok. kíp in taccs...

haribol

voltunk a krisna völgyben édességünnepen. az ökofalu nincs messze tőlünk, a beígért édességhegy meg külön vonzó volt. a templom tömve volt emberekkel, így a szertartást nem is néztük meg, helyette sétáltunk egyet a környéken. a gazdaságuk gyönyörű, láttuk a földművelő eszközöket, meg a békésen csámcsogó hatalmas igavonó állatokat, a csodálatos üvegházakat. írtak egy könyvet a módszerekről, megindult tőle a fantáziám, pedig a kertművelésről alapvetően a hőgutáig bikiniben kapáló jól megtermett asszonyságok jutnak általában az eszembe, és nem nagyon vonzott a kép, hogy ilyen legyek.

az indiaiak nem sokat lacafacáznak az édességekkel, a legtöbbnek az a fő, sok esetben egyetlen ismertetőjegye, hogy édes. a másik a fűszeres lenne, de ez lényegében eltörpül az előző tulajdonsága mellett. sok félét megkóstoltunk, de pont az nem volt, ami a legjobban vonzott, a haribol golyó, nem volt. sebaj, gondoltuk, hogy itthon is meg tudjuk csinálni, a folyosón egy ott lakó nagyon lelkesen magyarázta, hogy mennyire egyszerű az elkészítése. tekintve, hogy egy shaolin kung fus is megszédülne attól a gyorsaságtól, ahogyan élek, most sikerült abszolválni ezt a tervet. az alaprecepthez egy csomag kópos tejport vettem, amiből annyi golyó lett, hogy három kisebb indiai falunak elegendő lett volna. azzal kell számolni, hogy egy délután három, maximum négy darab elfogyasztásával lehet a halálos szint alatti vércukormennyiséggel megúszni. hozzá kell tenni, hogy gyakorlatilag semekkora mennyiségű kardamommal és citromhéjjal nem lehet megfűszerezni, úgyhogy szinte veretlen maradt a már említett legfőbb jellemző.

még nem találtam olyan világnézetet, ami ne lenne valahol hézagos..

(gabona)kávé

már egy ideje folyton énekelve, széles mosollyal kell kipattannom az ágyból, és kezdem nehezen viselni, hogy nincsenek normális zombulós reggelek. biztos ismerős az a fajta fáradtság, ami a konstans másnaphoz hasonlít leginkább, amikor könyörtelenül dolgoznod kell, annyi extrával, hogy szar ágyon aludtál. amikor a sejtek között olyan laza a kapcsolat, hogy minden pillanatban koncentrálnod kell az izmaidra, hogy tartsanak, szét ne guruljon az egész.
egy vasárnapi műszak után é.sz. gondatlanul megígérte, hogy elmehetünk pihenni valahova pár napra. azóta féktelenül nyargal a fantáziám. mindent összevetve a káli vendégház felel meg a legjobban a kívánalmaknak. kérdés, hogy lehet-e kutyákat vinni.
na jó, muszáj leállítanom magam. iszom egy gabonakávét rizstejjel*, és elmosogatok. riöliti só.

* ritkán fog meg a reformgondolkodók elundorító érvelése, de ettől (cikk legvége, ösztrogén, igf-1) azért kicsit kirázott a hideg: [cikk]

... a fűnyírót

erre a szorongásra már nem is emlékeztem, pedig gyerekkoromban sokszor átéltem. arról van szó, amikor egy (házas)pár nem egyezik meg valamiben, és az erőviszonyokat egy másik fél előtt próbálják meg rendezni. különböző példák vannak erre, a férfiak és a nők is képesek idiótán megmakacsolni magukat, és erősködni egy évrendszeren belüli cirkulálással, hogy az már a másik félnek ciki, de elképesztően.

n: vidd csak el nyugodtan a fűnyírót, mi úgysem használjuk!
f: de pont most akartam levágni a füvet, és különben is drága, nem adom más kezébe.
n: vidd csak el nyugodtan, már hetek óta ott áll a garázsban.
-II-
-II-

f: edd csak meg azt a maradék süteményt, vagy vidd el magaddal dobozostul.
n: de hát a szomszéd micikének is szerettem volna vinni belőle, a doboz pedig a manyi nénié.
f: nem baj, micike úgyis dagadt, manyi néni pedig nem adta vissza három hete a kuktánkat.
-II-
-II-

ilyenkor szerettem volna átmenet nélkül a padlóra folyni, és kicsorogni a küszöb alatt. valószínűleg egy darabig nem vették volna észre. de felnőttként se könnyebb, lehet hogy ez az én személyiségem hibája, de még mindig karon fog valamelyik, és megpróbál a serpenyőbe állítani, a saját táljára, mert nélkülem egyik érv se nehezebb a másiknál. és még mindig nem tudok cseppfolyóssá válni.