haribol

voltunk a krisna völgyben édességünnepen. az ökofalu nincs messze tőlünk, a beígért édességhegy meg külön vonzó volt. a templom tömve volt emberekkel, így a szertartást nem is néztük meg, helyette sétáltunk egyet a környéken. a gazdaságuk gyönyörű, láttuk a földművelő eszközöket, meg a békésen csámcsogó hatalmas igavonó állatokat, a csodálatos üvegházakat. írtak egy könyvet a módszerekről, megindult tőle a fantáziám, pedig a kertművelésről alapvetően a hőgutáig bikiniben kapáló jól megtermett asszonyságok jutnak általában az eszembe, és nem nagyon vonzott a kép, hogy ilyen legyek.

az indiaiak nem sokat lacafacáznak az édességekkel, a legtöbbnek az a fő, sok esetben egyetlen ismertetőjegye, hogy édes. a másik a fűszeres lenne, de ez lényegében eltörpül az előző tulajdonsága mellett. sok félét megkóstoltunk, de pont az nem volt, ami a legjobban vonzott, a haribol golyó, nem volt. sebaj, gondoltuk, hogy itthon is meg tudjuk csinálni, a folyosón egy ott lakó nagyon lelkesen magyarázta, hogy mennyire egyszerű az elkészítése. tekintve, hogy egy shaolin kung fus is megszédülne attól a gyorsaságtól, ahogyan élek, most sikerült abszolválni ezt a tervet. az alaprecepthez egy csomag kópos tejport vettem, amiből annyi golyó lett, hogy három kisebb indiai falunak elegendő lett volna. azzal kell számolni, hogy egy délután három, maximum négy darab elfogyasztásával lehet a halálos szint alatti vércukormennyiséggel megúszni. hozzá kell tenni, hogy gyakorlatilag semekkora mennyiségű kardamommal és citromhéjjal nem lehet megfűszerezni, úgyhogy szinte veretlen maradt a már említett legfőbb jellemző.

még nem találtam olyan világnézetet, ami ne lenne valahol hézagos..

(gabona)kávé

már egy ideje folyton énekelve, széles mosollyal kell kipattannom az ágyból, és kezdem nehezen viselni, hogy nincsenek normális zombulós reggelek. biztos ismerős az a fajta fáradtság, ami a konstans másnaphoz hasonlít leginkább, amikor könyörtelenül dolgoznod kell, annyi extrával, hogy szar ágyon aludtál. amikor a sejtek között olyan laza a kapcsolat, hogy minden pillanatban koncentrálnod kell az izmaidra, hogy tartsanak, szét ne guruljon az egész.
egy vasárnapi műszak után é.sz. gondatlanul megígérte, hogy elmehetünk pihenni valahova pár napra. azóta féktelenül nyargal a fantáziám. mindent összevetve a káli vendégház felel meg a legjobban a kívánalmaknak. kérdés, hogy lehet-e kutyákat vinni.
na jó, muszáj leállítanom magam. iszom egy gabonakávét rizstejjel*, és elmosogatok. riöliti só.

* ritkán fog meg a reformgondolkodók elundorító érvelése, de ettől (cikk legvége, ösztrogén, igf-1) azért kicsit kirázott a hideg: [cikk]

... a fűnyírót

erre a szorongásra már nem is emlékeztem, pedig gyerekkoromban sokszor átéltem. arról van szó, amikor egy (házas)pár nem egyezik meg valamiben, és az erőviszonyokat egy másik fél előtt próbálják meg rendezni. különböző példák vannak erre, a férfiak és a nők is képesek idiótán megmakacsolni magukat, és erősködni egy évrendszeren belüli cirkulálással, hogy az már a másik félnek ciki, de elképesztően.

n: vidd csak el nyugodtan a fűnyírót, mi úgysem használjuk!
f: de pont most akartam levágni a füvet, és különben is drága, nem adom más kezébe.
n: vidd csak el nyugodtan, már hetek óta ott áll a garázsban.
-II-
-II-

f: edd csak meg azt a maradék süteményt, vagy vidd el magaddal dobozostul.
n: de hát a szomszéd micikének is szerettem volna vinni belőle, a doboz pedig a manyi nénié.
f: nem baj, micike úgyis dagadt, manyi néni pedig nem adta vissza három hete a kuktánkat.
-II-
-II-

ilyenkor szerettem volna átmenet nélkül a padlóra folyni, és kicsorogni a küszöb alatt. valószínűleg egy darabig nem vették volna észre. de felnőttként se könnyebb, lehet hogy ez az én személyiségem hibája, de még mindig karon fog valamelyik, és megpróbál a serpenyőbe állítani, a saját táljára, mert nélkülem egyik érv se nehezebb a másiknál. és még mindig nem tudok cseppfolyóssá válni.

a csodálatos fa

a beilleszkedés másik fontos pillérének a wunderbaumot tartom. még nem vásároltam magamnak egy örök darabot sem, túlságosan nagy gondossággal állok a kiválasztásához. bár a mintavétel nagyságáról kutatásom lezárulásáig nem közölnék adatot, úgy tűnik, ez az astra kombik kistérsége - nehéz kitűnni.

az alap, ugye, a fenyőzöld. két típusú tulajdonos vásárolhat ilyet, a konzervatív, precíz, konfliktuskerülő vezetők, és az egyszerű nemtörődöm alakok. választhatnék esetleg egy decensen nőies pirosat, vagy egy kicsit vadabb, játékosabb pinket, akkor biztosan senki nem parkolna mellém. esetleg egy titokzatos sötétkéket. vagy egy gyerekesen mohó narancssárga-lila-citromsárga kombinációt, ami úgy himbálózhatna a tükrömön, mint egy csomag gumicukor. a helyi teszkó pénztárpolcán lévő mintás kínálatából a rózsás-csókos, és a halálfejes-pisztolyos voltak az igazán elgondolkodtató darabok. nemsoká átnyálazom a webshopokat, hátha találok valami személyre- és szívhez szólót..

.. és olyan leszek tőle, mint anita ekberg.

zenebölcsi

régóta szeretnék elmenni zenebölcsi foglalkozásra, csak még az intrómon töröm a fejem. ez ugyanis nem egyenlő egy kurta felszabadult órácskával, szimpla szórakozással, ez a közeli kisváros szülő(anya)-társadalmába való beilleszkedésének egyik kőkemény alapköve. már előttem van a helyzet, mindenki várja, hogy az új anyuka elénekelje a kedvenc gyerekdalát. a joviális mosolyoktól vibrál a levegő, én pedig rákezdek:

"mexikói préri pusztán kovboj lovagol,

kezében egy tekila, és küzben így dalol:

sej-haj, dzsoni, ide a jeget,

mert különben szétlövöm a hülye fejedet!"

hátha belőlük is a nosztalgiát váltja ki. megjelenik előttük, ahogy általános iskolásként körtáncot járva, a saját hátsójukat csapkodva üvöltenek.
vagy nem.

a gumiember

reggel mindig azt hiszem, hogy ez az alvásmennyiség évekre elég lesz, aztán elkezdem végiggyűrni magam a háztartáson, meg a gyerekdolgokon, és délután 4-5re eljön a holtpont, utána meg csak lefelé van. a végiggürizett nap után, amikor fél9kor elalszik a Szemem Egyetlen Drága Fénye, elbotorkálok fogat mosni, majd utolsó lépéseimmel igyekszem menedéket keresni Életem Egyetlen Szerelmének férfias karjaiban, aki megölel, és azt suttogja a fülembe, hogy...
- michelin!
... akkor az sokat segít.

amikor halkan sírva fakadok, akkor csodálkozva megjegyzi: miért? én szeretem a michelint.

szolgálati közlemény

na, lesznek itt gondolatmorzsák. meg be kéne már laknom ezt a blogot valahogyan. mindjárt lesz valami szín..

nyomaszt

a fehér lap szindróma. különben már egész jól kihúzom ébren a nappalokat, és elkezdtem odafigyelni arra, hogy ne a májkrém-zacskós leves-müzli szelet háromszögben tévelyegjen az étrendem két ájulás között. szóval, ha akarod, elmondhatom, miket főzök, meg hogy megyünk szombaton fesztiválozni, meg elromlott a hűtőnk, meg hasonló kispolgári fantasztikumok. pl most rizses vöröslencsét cukkinipörkölttel, csak a leghatalmasabb cukkiniket szedtem le tudatlanul, ami tölteni való és cipőtalp keménységű a héja, úgyhogy ki kell köpködni. igazából idegesítőbb enni, mint a tökmagot.. és holnap megnézzük a takácsesztert és a soharózát az ördögkatlanon. és elromlott a hűtőnk. mert nyár van. meg mert szar volt.

már csak azért is nyomaszt, mert meghívtak fészbukon az ex-freeblogosok csoportjába, ahol bénábbnál bénább sztorikat és lakáshirdetéseket osztanak meg. ja, és blogger újságot akarnak csinálni. blogger újságot. érett emberek.

na, felébredt a gyerekem..

bocs..

a megbocsátás 7 lépéséről írt cikket a díványon a steinerkristóf (btw. az meg ki a faszom?), ezzel eszembe juttatta azt a háziorvos részt, amelyben a főbeteg minden régi sérelmére élesen emlékszik, ezért dolgozik a rendkívüli memóriája ellenére egy autópálya melletti bisztróban, és jórészt egyedül tengeti a hétköznapjait. rokonságot éreztem vele, mert nekem is tízéves bántásokat raktározott el kristálytisztán az agyam. bár nem a harag a legjellemzőbb érzésem, inkább az van, hogy az elkövető illető bizonyos szavait, ígéreteit egyszerűen nem veszem a továbbiakban komolyan. nem ez zavar, mert könnyen leveszem azokat a hangsúlyokat, amik hasonlítanak a régiekre, és az esetek döntő többségében megint igazam lesz. azt a keserűséget szeretném valahogy orvosolni, ami közben eláraszt.

megint egy olyan jelenséget találtam magamban, ami a társadalom álszentségéből és büntetéscentrikusságából adódik. a szocializáció fő helye hemzseg a meg nem bocsátástól. emlékszem, hogy a zeneiskolában több százszor kellett leírnom büntetésből: "aki az ellenőrzőjét otthon hagyja, az más hanyagságra is képes". pl. mire? nem végzi el rendesen a munkáját, és bent felejti a kutyáját a forró nyári melegben az autóban? a piros és a fekete pontok, az intők elévülnek ugyan, de az milyen már, hogy egy évet kell gürizni egy kis kihágás miatt? (arról most ne beszéljünk, hogy az intőimre mindig büszke voltam..) és piros pontot mindig nyilván sokkal nehezebb volt kapni, mint feketét.

furcsamód ennek az ellenkezője gyerekként felidegesített. a hittanórák, amik, mint tudjuk, az erkölcsi értékek elsajátításának fellegvárai, mély nyomot hagytak bennem. zolika (akit most megnéztem fészbukon, ugyanaz a mosoly ül az arcán, ami általánosban) bosszantó gyerek volt, nyilvánvaló volt számomra, hogy profira fejlesztett manipulatív módszereivel az ujja köré csavarta a legtöbb tanárt. ahogy emlékszem, kb. két hetente bejelentette, hogy elmegy a hittan csoportból. magdi néni erre kérlelni kezdte, és adott neki egy szentképet ajándékba. szentképet kapni egyébként olyan nagyságrendű jó cselekedetekért lehetett, mintha a zsebpénzedet összegyűjtve eltemettettél volna egy szegény öreg nénit, akinek nem voltak rokonai és barátai. zolikának pedig akkora csokorban gyűltek a szentképei, mint másnak a turbo rágós papírok. akkor is éreztem, hogy ez a tisztességesség, ami bennem lakozik, nem e világra való. maximum meghúzhatom magam egy kis somogyi faluban szociális munkásként.

az egész írásban az 1. pont a legmeggyőzőbb, sírva röhögtem rajta, amikor elolvastam, és ettől egy kicsit könnyebb. kicsit olyan, mint a müller péter féle megoldás: "ideges vagy? nyugodj meg!". bocsáss meg, vagy költözz el az autópálya mellé egy bisztróba. that's all folks.

költözés

kb. 10 éve használtam a fríblogot, mikor egyszercsak elromlott valami. egy apró alkatrész a gépezetben. sokáig kitartóan vártam, hátha megjavul, félve pillantottam a fríblog főoldalára, biztos ami biztos még egy f5öt is nyomtam.. de egy idő múlva eldöntöttem, hogy költözöm. annyi szolgáltató van, alig lehet választani a széles tömegből. babaszoba, nőklapja café, stb.. végülis itt kötöttem ki. a dizájnon is sokat gondolkoztam, de végülis ezt a sablont választottam, mert véleményem szerint ez illik a legjobban a személyiségemhez. remélem sok vidám percet fogok okozni olvasóimnak!!!

múlt:

nemtom.freeblog.hu

veletlenulse.freeblog.hu