a megbocsátás 7 lépéséről írt cikket a díványon a steinerkristóf (btw. az meg ki a faszom?), ezzel eszembe juttatta azt a háziorvos részt, amelyben a főbeteg minden régi sérelmére élesen emlékszik, ezért dolgozik a rendkívüli memóriája ellenére egy autópálya melletti bisztróban, és jórészt egyedül tengeti a hétköznapjait. rokonságot éreztem vele, mert nekem is tízéves bántásokat raktározott el kristálytisztán az agyam. bár nem a harag a legjellemzőbb érzésem, inkább az van, hogy az elkövető illető bizonyos szavait, ígéreteit egyszerűen nem veszem a továbbiakban komolyan. nem ez zavar, mert könnyen leveszem azokat a hangsúlyokat, amik hasonlítanak a régiekre, és az esetek döntő többségében megint igazam lesz. azt a keserűséget szeretném valahogy orvosolni, ami közben eláraszt.
megint egy olyan jelenséget találtam magamban, ami a társadalom álszentségéből és büntetéscentrikusságából adódik. a szocializáció fő helye hemzseg a meg nem bocsátástól. emlékszem, hogy a zeneiskolában több százszor kellett leírnom büntetésből: "aki az ellenőrzőjét otthon hagyja, az más hanyagságra is képes". pl. mire? nem végzi el rendesen a munkáját, és bent felejti a kutyáját a forró nyári melegben az autóban? a piros és a fekete pontok, az intők elévülnek ugyan, de az milyen már, hogy egy évet kell gürizni egy kis kihágás miatt? (arról most ne beszéljünk, hogy az intőimre mindig büszke voltam..) és piros pontot mindig nyilván sokkal nehezebb volt kapni, mint feketét.
furcsamód ennek az ellenkezője gyerekként felidegesített. a hittanórák, amik, mint tudjuk, az erkölcsi értékek elsajátításának fellegvárai, mély nyomot hagytak bennem. zolika (akit most megnéztem fészbukon, ugyanaz a mosoly ül az arcán, ami általánosban) bosszantó gyerek volt, nyilvánvaló volt számomra, hogy profira fejlesztett manipulatív módszereivel az ujja köré csavarta a legtöbb tanárt. ahogy emlékszem, kb. két hetente bejelentette, hogy elmegy a hittan csoportból. magdi néni erre kérlelni kezdte, és adott neki egy szentképet ajándékba. szentképet kapni egyébként olyan nagyságrendű jó cselekedetekért lehetett, mintha a zsebpénzedet összegyűjtve eltemettettél volna egy szegény öreg nénit, akinek nem voltak rokonai és barátai. zolikának pedig akkora csokorban gyűltek a szentképei, mint másnak a turbo rágós papírok. akkor is éreztem, hogy ez a tisztességesség, ami bennem lakozik, nem e világra való. maximum meghúzhatom magam egy kis somogyi faluban szociális munkásként.
az egész írásban az 1. pont a legmeggyőzőbb, sírva röhögtem rajta, amikor elolvastam, és ettől egy kicsit könnyebb. kicsit olyan, mint a müller péter féle megoldás: "ideges vagy? nyugodj meg!". bocsáss meg, vagy költözz el az autópálya mellé egy bisztróba. that's all folks.
Steiner Kristóf a magyar zenecsatornából türemkedett a celeblét szó szerinti melegebb fertájára. Biográfiája a nem túl hiteles, ám sokkal kevésbé tudományos bulvársajtóból ismerhető.
VálaszTörlésAz említett első pontnál nekem nem is sikerült továbbjutnom. Számomra ez az altruizmus és a struccpolitika szado-mazoval szentesített házassága. Annyira felszínes, hogy már lebeg a valóság felett.
Egyébként valamelyik általános iskolai tanárom mondta, hogy a tökéletes memória nem feltétlenül áldás. Sokkal szerencsésebb, ha vannak dolgok, amiket sikerül elfelejtenünk.
Álszentség és manipuláció ellen a szarkazmus és a hidegen hagyás számomra megnyugtató. Mintha kicsit győztem volna, még ha nem is.
én is celeb akarok lenni. én is tehetséges vagyok. számtalan sekélyesnél sekélyesebb gondolatom van. vegyenek fel. és még azt is tudtam, ki volt aczélgyörgy, csak elfelejtettem. egy brownie receptnek kellett a hely a fejemben.
VálaszTörlésOrtega: A tömegek lázadása.
VálaszTörlésKezdj el közönséges mivoltoddal tüntetőleg, azt büszkén vállalva, lehetőleg meztelenül csinálni valami undorítót vagy felháborítót. De hangsúlyozom, mindenképpen színvonaltalan legyen! Ne vedd észre, ha mások nem veled, hanem rajtad röhögnek! A tehetség akadály, azonnal felejtsd el! Legyen Asshole Pride, minden bunkó az utcára!